A kecskeméti DK szerint Salacz László részt vesz a történelem meghamisításában

A kecskeméti DK szerint Salacz László részt vesz a történelem meghamisításában

Szőkéné Kopping Rita (DK) önkormányzati képviselő szerint Kecskeméten is megkezdődött a kormány történelemhamisító programja, melyben Dr. Salacz László, országgyűlési képviselő is részt vesz.

A Demokratikus Koalíció kecskeméti szervezetének közleményét teljes terjedelmében közöljük.

Kecskeméten a Rongyos Gárdát éltető konferenciát tartottak, ahol mások mellett Héjjas Ivánt is hősnek nevezték. Az eseményen egy köztéri kiállítást is megnyitottak.

Remélhetően a rendezvényre az engedélyt megadó személyek nem voltak tisztában a rendezvény tartalmával, annak csak ártalmatlan címét ismerték. Ha mégis, akkor történelmi ismereteik hiányossága okán nincsenek tisztában azzal, hogy Kecskemét városának komoly gondot okozott többek között Héjjas Iván háborús bűnös tevékenysége.
Nyilván híján van ezeknek az ismereteknek Dr. Salacz László országgyűlési képviselő is, aki résztvevője volt a konferenciának.

 

Akkoriban a féktelen banditizmus az ország vezetőit is felháborította. Zsitvay Tibor kecskeméti kormánybiztos személyes referátumára Horthy így válaszolt: „A rablógyilkosokat felkötteti, a gaztettekre senkinek sem adott felhatalmazást.” Héjjas ugyanis mindvégig felsőbb paranccsal indokolta szabadcsapatai működését.

A Demokratikus Koalíció Pártjának kecskeméti szervezete reméli, hogy a történelem további relativizálásához nem ad segítséget a városban senki. A kormány minden területen háborús hangulatkeltésbe kezdett.

Első világháborús, rohamra vezényelt szuronyos katonákkal a képen, az „Együtt tesszük naggyá a Kárpát-medencét” szlogen olvasható, - „készüljetek” weboldal elnevezéssel - az Alapjogokért Központ gondozásában egy napilap egész oldalas hirdetéseként.

A Demokratikus Koalíció kecskeméti szervezete is azon a véleményen van, mint a párt országos vezetése, miszerint a kormányzati hibák elfedésére használt történelemhamisítás csak ideig óráig működhet.
Követeljük, hogy a város vezetése határolódjon el a háborús hisztériakeltésére is alkalmas kormányzati kommunikációtól. Itt hívjuk fel a figyelmét a város vezetésének arra, hogy a magyar törvények értelmében a háborús propaganda-kampány bűncselekménynek minősül - írja Szőkéné Kopping Rita önkormányzati képviselő, a kecskeméti DK elnöke.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.24

Teniszakadémia jöhet létre Kecskeméten

A kecskeméti ellenzék úgy véli most fontosabb feladat is lenne a városban, mint egy teniszakadémia építése. Valószínűleg teljesen igazuk van. 

  • 2020.09.21

A kecskeméti ellenzék lemondásra szólítja fel az idiótázó jegyzőt és alpolgármestert

A Szövetség a Hírös városért képviselői szerint elfogadhatatlan, hogy a fideszes alpolgármester, és a jegyző sértegette az ellenzéki képviselőket.

  • 2020.09.18

A Momentum fiatal aktivistája segítette ki a kecskeméti jegyzőt, hogy szabályos legyen egy szavazás

A kecskeméti képviselő-testület az átláthatóságról szavazott. Ám a jegyző egy kicsit belegabalyodott a szabályokba, a Momentum TizenX kecskeméti elnökének kellett segítenie.