Salacz és Zombor megint Kecskemét ellen szavazott

Salacz és Zombor megint Kecskemét ellen szavazott

A kecskeméti fideszcsicskák megint nem a kecskemétiek érdekében, hanem Orbán Viktor akarata szerint szavaztak. A döntés miatt több milliárd forintot veszít el városunk.

A 133 bátor ember megszavazta Orbán- megszorítócsomagját

Bár Salacz Lászlót, és Zombor Gábort azért választották meg a kecskemétiek, hogy érdekeiket képviseljék, ők nem ezt teszik. Rendre úgy szavaznak ahogyan azt pártjuk elvárja tőlük. Akkor is, ha ennek az a következménye, hogy választóik, és egész Kecskemét hatalmas összegektől esik el.

Miközben minden negyedik magyar rosszabbul él, mint a járvány előtt, Orbánék tovább urizálnak, tűzijátékra szórják a közpénzt és az oligarcháikat támogatják.

Május végén már 3774 regisztrált munkanélküli volt városunkban. A valóságban ennél még többen lehetnek, hiszen a statisztikában nincsenek benne azok, akik 5 főnél kevesebb embert foglalkoztató cégeknél dolgoztak, vagy feketén.

Az ellenzéki képviselők nemmel szavaztak a minden eddigieknél fájdalmasabb Orbán-csomagra

Az ellenzéki politikusok nem akarják, hogy a települések még nagyobb bajba kerüljenek, mint amekkorát a járvány és a válság előidézett.

Azt sem akarják, hogy Orbánék hatalmas összegekkel támogassák a haverokat, míg semmilyen érdemi segítséget nem nyújtanak azoknak, akik elveszítették a munkájukat.

A jövő évi költségvetés milliárdokat von el Kecskeméttől

Szemereyné Pataki Klaudia, városunk polgármestere szerint pedig ez rendben is van így. Szerinte teljesen érthető, hogy Orbánék lerabolják az önkormányzatokat és milliárdokkal tömik ki dúsgazdag barátaik zsebét.

Mi úgy látjuk, hogy több mint 3 milliárdra fölemelkedett a szolidaritási adó összege, de ugyanakkor a másik oldalon ezekre a városüzemeltetési feladatokra is kapunk több mint 3 milliárdot, sőt, 200 millióval többet a tavalyi év számításai alapján - magyarázkodott a polgármester.

Megtudhattuk polgármester asszony június 24-i nyilatkozatából, hogy „több, mint 3 milliárdra fölemelkedett a szolidaritási adó összege - mondja Szőkéné Kopping Rita (DK) önkormányzati képviselő. Ez sokkal több, mint amivel eredetileg számoltak a költségvetésben. Tavaly a szolidaritási adó 871 millió forint volt.

Nyitófotó: http://kecskemetifidesz.hu/

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.14

Bodrozsán Alexandra: Hosszú még az út a kormányváltásig, de az első, legfontosabb lépést megtettük

Mind a 106 egyéni választókerületben egy közös ellenzéki jelölt fog kiállni Orbánékkal szemben. Így Kecskeméten is.

  • 2020.08.13

3 nap alatt, 3 embert fosztott kis egy férfi Kecskeméten

Sajnos Kecskeméten is egyre rosszabb a közbiztonság. Unokázós csalások, rablások, lopások történnek szeretett városunkban. 

  • 2020.08.12

Van, ami minden pénzt megér - Kecskeméten fideszes sportközpont épül

550 millió forintot költenek Orbánék 11 sportközpont megépítésének előkészítésére. Az egyik ilyen Kecskeméten épülhet.