Van, ami minden pénzt megér - Kecskeméten fideszes sportközpont épül

Van, ami minden pénzt megér - Kecskeméten fideszes sportközpont épül

550 millió forintot költenek Orbánék 11 sportközpont megépítésének előkészítésére. Az egyik ilyen Kecskeméten épülhet.

Ezek amolyan fullextrás lőterekkel is rendelkező multifunkcionális szabadidős sportlétesítmények lesznek. Valamint alkalmasak lesznek különböző közösségi programok, sportlövész, küzdősport, általános képességfejlesztő foglalkozások, valamint elméleti képzések megtartására is.
2019 végén öt honvédelmi sportközpont építését jelentették be

Ezek Balassagyarmaton, Újfehértón, Szarvason, Szigetváron és Baján épülnek majd. Idén nyáron pedig Simicskó István hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos pedig már arról beszélt, hogy minden járásban lesz honvédelmi sportközpont. (197 járás létezik, ebből 23 a fővárosban működik.) - olvasható a 444.hu oldalán.

Orbánék 2017-es programja késik
A fideszcsicskák 2018-ban 16 új lőtér építésével számoltak, idén tavaszra sikerült eljutni odáig, hogy az első öt megkapta az építési engedélyt. Ez azonban mit sem számít, hiszen most a válság idején 11 honvédelmi sportközpont építésére csoportosítottak át költségvetési forrásokat. Ezek Kisvárdán, Körmenden, Nagykanizsán, Berettyóújfalun, Pécsen, Sárospatakon, Makón, Szekszárdon, Székesfehérváron, Kecskeméten és Zalaegerszegen lesznek.
Simicskóék 550 millió forintot költhetnek el az előkészítésre, amivel legkésőbb 2021 végéig kell elkészülnie. Ebből az összegből a pénzügyminiszternek az idei költségvetésből 90 millió forintot kell biztosítania.

Úgy tűnik miközben ilyen hülyeségekre bőven van pénz, addig a magyar lakosoknak fogorvoshoz a fővárosba kell járni. Szánalmas. A magyar kormány miért nem törődik azzal, hogy az egészségügy teljesen tönkremegy? Bezzeg vadászatra, lövészetre, és persze focira van pénz.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.24

Teniszakadémia jöhet létre Kecskeméten

A kecskeméti ellenzék úgy véli most fontosabb feladat is lenne a városban, mint egy teniszakadémia építése. Valószínűleg teljesen igazuk van. 

  • 2020.09.21

A kecskeméti ellenzék lemondásra szólítja fel az idiótázó jegyzőt és alpolgármestert

A Szövetség a Hírös városért képviselői szerint elfogadhatatlan, hogy a fideszes alpolgármester, és a jegyző sértegette az ellenzéki képviselőket.

  • 2020.09.18

A Momentum fiatal aktivistája segítette ki a kecskeméti jegyzőt, hogy szabályos legyen egy szavazás

A kecskeméti képviselő-testület az átláthatóságról szavazott. Ám a jegyző egy kicsit belegabalyodott a szabályokba, a Momentum TizenX kecskeméti elnökének kellett segítenie.