Kunhalmi: bér nélkül nincs munkaalapú társadalom

Kunhalmi: bér nélkül nincs munkaalapú társadalom

Oktatás, egészségügy, bérlakásépítés szerepel a szocialisták legfontosabb nemzeti céljai közt – mondta el Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke az ATV-ben.

Az újjáépítés nem feltétlenül a vírus után okozott válság miatt kell, hanem az elmúlt tíz év miatt - jelentette ki Kunhalmi. Hozzátette: nem lehet munkaalapú társadalmat hirdetni bér nélkül, ahogy a fideszesek gondolják. Az embereknek emberhez méltó bért kell fizetni, hogy meg lehessen állítani a leszakadást.

Magyarországon egy kétdiplomás, több nyelvet beszélő fiatal egy élet munkájával nem tud egy fél panellakást összeszedni. Ha valaki nem örököl a szüleitől vagy a Kádár-rendszerből a nagypapa által összerakott vagyont, nem tud előre lépni, és ez óriási probléma.

Ezért mondja azt az MSZP, hogy egy nagyon átfogó, teljes körű és országos bérlakás-építési programot kell létrehozni, amiben a fiatalok és a fiatal családok lakáshoz tudnak jutni - hívta fel a figyelmet a szociáldemokrata politikus.

Arra reagálva, amit a fideszes főállású hazudozó, Gulyás Gergely kiejtett a száján, miszerint az ellenzék nem vett részt a korona elleni védekezésben, Kunhalmi Ágnes a tőle megszokott határozottsággal reagált:

Amikor az embereknek nem volt még maszkjuk, nem volt számukra elég fertőtlenítőszer, mi fejenként egymillió forintot ajánlottunk fel a saját fizetésünkből, vittük a maszkokat meg a fertőtlenítőszereket, bevásároltunk az embereknek. 40 millió forintért vettünk tisztítószert és élelmiszercsomagokat a rászoruló családoknak.


Kunhalmi Ágnes szerint az októberi önkormányzati választás megmutatta, hogy az ellenzék képes legyőzni a Fideszt. Mint elmondta: képesek vagyunk győzni a 2022-ben, mert megvan az ellenzékben az akarat, az elköteleződés és az elszántság. Ami pedig még fontosabb: az ellenzéki szavazókban van meg az az elszántság. Kijelentette: a pártok feladata, hogy ennek a politikai feltételeit megteremtsék, és egy útitervet mutassanak az országnak.

via

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.07

Ha a fideszes propagandista nem lenne ilyen buta, most nagyon szégyellné magát

Miért éreznek késztetést a fideszes "szakértők" arra, hogy bebizonyítsák, buták, de legalább hűek a Fideszhez?

  • 2020.07.07

8,5 milliárd forintot kapott a pénzünkből a Lázár János hobbitelkeként működő mezőhegyesi ménesbirtok

A vámpírkormányt nem érdekli a válság. Ha egészségügyre és oktatásra nincs pénz, a haverok kistafírozására akkor is költenek. Lázár János a vidékre elsuvasztott lóügyi miniszter sem járt rosszul.

  • 2020.07.07

Kivéreztetné a köztársaságpárti erők pártjait Orbán Viktor rablóbandája

A pártok 2020 második félévében már egyáltalán nem kapnak költségvetési támogatást, egyszerűen nem folyósítja nekik az állam a kijáró támogatást - írja a 444.