DK: minden egészségügyi dolgozó kapja meg a plusz juttatást!

DK: minden egészségügyi dolgozó kapja meg a plusz juttatást!

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a kormány terjessze ki az egészségügyi dolgozók 500 ezer forintos juttatását az összes érintettre, köztük a szociális dolgozókra és a gyógyszertári dolgozókra - közölte László Imre sajtótájékoztatón.


Egészen döbbenetes és felháborító, amit a kormány az egészségügyi dolgozóknak beígért bruttó 500 ezer forintos jutalommal művel. A juttatásból több ezer olyan ember maradt ki, aki rendkívüli munkát végzett, illetve a legveszélyeztetettebb volt az elmúlt hónapokban - közölte a politikus.

Sajtótájékoztatóján László Imre elmondta: kimaradtak az idősotthonok dolgozói, akik talán még a kórházi dolgozóknál is jobban ki voltak téve a megfertőződés kockázatának, elvégre a vírus az idősotthonokban szedte a legtöbb áldozatot. Kimaradtak a sérültotthonok dolgozói, a gyógytornászok, konduktorok, akik szintén kiemelt kockázat mellett dolgozták végig az elmúlt hónapokat, valamint kimaradtak a gyógyszertári dolgozók, akiknek talán soha nem volt annyi feladatuk, mint az elmúlt időszakban.

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a kormány terjessze ki az egészségügyi dolgozók 500 ezer forintos juttatását az összes érintettre, köztük a szociális dolgozókra és a gyógyszertári dolgozókra!

Túlnyomórészt olyan emberekről beszélünk, akik egészségügyi munkát végeztek szociális dolgozóként is vagy kiemelten veszélyeztetettek voltak az elmúlt hónapokban. A DK szerint már az is végtelenül szomorú, hogy ez a helyzet sem volt elég ahhoz, hogy a kormány megemelje ezeknek a dolgozóknak a fizetését.

A DK azt követelte, hogy duplázzák meg az egészségügyi dolgozók bérét, mert akkor is nagy szükség lesz rájuk, amikor az egyszeri juttatás már elfogyott. De ha erre nem hajlandóak, akkor legalább adják oda az 500 ezer forintos jutalmat minden érintettnek.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.14

Szabó Tímea: Minden bajba jutott kapjon legalább 100 ezer forintot

A Párbeszéd óbudai országgyűlési képviselője válságkezelő alapjövedelmet vezetne be az egész országban. Azon a félmillió bajba jutott emberen segítene, akiknek a Fidesz csak a megalázó közmunkát ajánlotta fel!

  • 2020.07.14

Számos fideszes hazugságra fény derült a Mátrai Erőmű adásvétele kapcsán

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke kapott iratokat az MVM-től a közérdekű adatigénylése eredményeként.

  • 2020.07.14

Dobrev Klára: Háborús politika, amit Orbán folytat

A kormány EU-ellenes határozata az ellehetetleníti az európai szintű együttműködést, és Magyarország jövőjét is veszélybe sodorja. A DK nem vett részt a megszavazásában.