Orbán legfőbb ügyésze már megint bevédett egy luxusfideszest

Orbán legfőbb ügyésze már megint bevédett egy luxusfideszest

Polt Péter ismét tette a dolgát. Megvédte Szijjártó Péter luxusjachtozását.

Orbán elintézőembere, Polt Péter már megint bevédett egy Fidesz-csicskát. Ezúttal a nagyon gyanús luxusjachtozáson kapott külügyminisztert, Szijjártó Pétert mentette meg.

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője fordult kérdéssel a legfőbb ügyészhez. A politikus azt akarta megtudni Polttól, hogy Szijjártó fizetett-e bérleti díjat az állami közbeszerzésekben is érdekelt Szíjjnak a jacht használatáért, valamint hogy sértett-e törvényt a külügyminiszter.

Polt Péternek azért kellett vizsgálódnia Szijjártó luxusjachtozása ügyében, mert egy magánszemély korábban feljelentést tett. Erről itt írtunk részletesen

Nem meglepő, hogy Polt Péter megint egy fideszest véd, hisz ez a dolga.

A főügyész válaszában leírja:

A Központi Nyomozó Főügyészség a kérdésével érintett tárgyban egy magánszemély által tett feljelentést elutasított, mivel a rendelkezésre álló adatokból kitűnt, hogy a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény
Polt Péter nem tett mást, mint ismét bebizonyította, hogy egyetlen funkciója van: aki fideszes, azt meg kell védenie. Gyalázatos.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.24

Korózs Lajos (MSZP): igazságos intézkedések kellenek a válságkezelésben

Egyértelmű és igazságos intézkedéseket sürgetett a koronavírus-járvány okozta válság enyhítésére az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke szerdán - tudósít az MTI.

  • 2020.09.24

Benyújtotta az ingyenes tesztelésről szóló népszavazási javaslatát a DK

A Demokratikus Koalíció benyújtotta a Nemzeti Választási Irodának (NVI) azt a népszavazási kezdeményezését, amely Magyarországon mindenki számára ingyenessé tenné a koronavírus-tesztet - közölte az MTI.

  • 2020.09.24

Rés a pajzson: a szakemberek hiányát nem tudják gépekkel pótolni Orbánék

Orbán szerint teljes fegyverzetben várja a vírus második hullámát Magyarország. A 444 matekpéldája pofonegyszerűen bizonyítja, hogy hiába vannak a kórházak felszerelve, ha nincs elég egészségügyi dolgozó, aki az eszközöket kezelje.