Szőkéné Kopping Rita hivatalosan is a DK jelöltje az előválasztáson Bács-Kiskun 1-es számú választókörzetében.
Az előválasztás kiváló lehetőség arra, hogy minden kecskeméti hallassa a hangját úgy, hogy tényleg legyen foganatja.
Mozgalmas 2 hetünk volt. Ajtóról-ajtóra jártunk, beszélgettünk. Sokan várják a változást. Mi ezért dolgozunk - írja Szőkéné Kopping Rita.
Idén ősszel mi, kecskeméti emberek beleszólhatunk abba, hogy az ellenzék kit indítson Orbán ellen jövőre. Sőt, abba is van beleszólásunk, kit indítson egyéniben a fideszcsicska Salacz László ellen.
Orbán és csapata minden aljas dolgot megprobál ellenünk, de ez csak azt bizonyítja, hogy félnek. Engem személy szerint pedig mégjobban ösztönöz arra, hogy elszántan, még több munkával küzdjek ellenük - véli a DK politikusa.
Az előválasztás nem szimpátiaszavazás, hanem a legjobb jelölt kiválasztásának demokratikus módja. Vagyis komoly tétje van.
Az előválasztást az ellenzéki pártok jelöltjei közt szeptember 18-26. között rendezik meg.
Nagyon fontos, hogy minél többen részt vegyünk az előválasztáson! És közösen kiválasszuk a legjobb jelöltet Salacz László ellen!
5 dolog, amit tudnod kell az előválasztásról Kecskemét körzetében
Szeptember 18-a és 26-a között rendezik az ellenzéki előválasztás első fordulóját, amelyen a helyi és a kormányfői székre pályázó jelöltekre szavazhatunk. Itt van néhány fontos tudnivaló.
Ezért érdemes kecskemétiként elmenni az előválasztásra
Az előválasztás menő, az előválasztás demokratikus, az előválasztás izgalmas, és kiváló lehetőség arra, hogy minden kecskeméti hallassa a hangját úgy, hogy tényleg legyen foganatja.
Előválasztás Kecskeméten: kik a jelöltek ott, ahol Te laksz?
Az előválasztás nem valamiféle politikai színjáték, hanem a magyarok összefogása és végső kiállása a demokrácia mellett Kecskeméten. Kik közül kerül ki az, aki a legesélyesebb győzedelmeskedni Salacz László felett?
Orbán az önkormányzatiság és így a kecskemétiek ellensége
Arra már elég jól ráérezhettünk Kecskeméten is, hogy a Fidesz egy Orbánfejű, erősen kézivezérlésű párt. Ez a mentalitás pedig magát az önkormányzatiságot teszi tönkre, így ellenállni a Fidesznek mind helyi, mind országos szinten tehát demokratikus kötelesség!